Az út szalagja helyén egy régi ösvény
képe felragyog. Tél jön.
A hátsó ülésen ülsz, a vezető felőli
oldalon. Fekete szíjak tapintatos
szorítása a szív és a csípő vonalán.
Az égen, táplálékot keresve,
lesoványodott felhőcsorda vonul át.
Nézhetsz másmerre is. Figyelheted,
ahogy sorban elsuhannak a fák.
Bizonytalan értelmű szavak.
És mögöttük az érzet is bizonytalan.
Egyhelyben állnak a fák, és az autó
suhan veled. Bár föntebbről nézve
ez is csak egy feltevés. Esetleges.
Mint amikor azt mondod: „Szeretlek.”
Vagy azt: „Félek az elmúlástól.” Beszíjazva
az üres ég alá. Valahol máshol.
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése