Csak pislogok a rám rakódott
szomorúság alól, mint fagyi
a szederöntet alatt, lassan
teljesen koalaszerűvé válok.
Ágytakarócsíkos az arcom,
kupacba gömbölyödöm, és
várlak. Mintha már csak
megszokásból hiányoznál,
már ismerek minden mintát
a tapétán, tudom, melyik
számra lehet a legjobban sírni,
melyik csoki illik legjobban a
képzeletbeli barátokhoz, és
hány kilót fogok hízni, amíg
nem találkozunk. És mikor
elhatározom, hogy most aztán
tényleg nem csinálom ezt
veled tovább, utállak és soha
többé nem akarlak látni,
akkor pár perc múlva úgyis
visszavonom az egészet.
Hozzád ragadtam, csöpög rólam
a méz, és persze veszítek.
Most is várlak, pedig tudom jól,
hogy nem jössz.
Apu kifacsart szíve vagyok.
Horváth Krisztina (1986-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése