felejteni, de csak
perceket tudtál.
Időnként felszínre tör
egy-egy buborék,
amelyben emléked él.
A durranó hang
ébreszt fel újra a
megfakult valóságra.
Ritkán találsz társat,
akivel végigtudod nézni.
A sínek ma is ott
érnek össze, ahol
te elágaztál. A csészéd
legalja örökké
fekete marad bármit
öntesz bele. Színes
álmokat rajzoltál
a roppanó hóba, hogy
még világosabb legyenek.
Az igazi otthon
benned dobog
reggel tovább.
Horváth Szabolcs (1990-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése