ahol haladok, nyúlik a sík, egy réteg elterül,
a merőleges felületek metszik egymást,
megtörik a rájuk vetülő sötét.
Vacog az él, hadar, beszámol,
a padnak támasztott furnérlemez szálai,
mint egy elázott nyáj, összetapadnak,
ha újra esni kezd, hízik a pép.
Gáncs nélküli homály, nem zökken ki sehol,
egy zsák lefogy, fény híján koplal a gyep.
A krákogás finom mellékzöngéiben
kiszáradt, keskeny zörgés: lerakódó avarropogás.
Hagyom, hogy a vastraverz, mint egy halántékon,
keresztülrántson a tompán sajgó parkon.
Ahol haladok, horzsolt idegenség marasztal,
kisajátít egy hely: harántcsíkozott beton.
Závada Péter (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése