az esthajnal ragyog az ég fekete földje
körül hófehér cserépdarabok
tél van fázik a menny az utat lassan betakarja
ez a szentséges hófehér köpeny
míg odafönt kitartó mennydörgésben
csiszolódnak hópelyhek idelent nem
hallatszanak hogy maradhat ilyen szűzies
amit isten kézfeje meggyúr és elenged
pont ilyen a lélek a testüregben
veszíti el a gömbölyűséget
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése