Beszélszhozzájuk arról, amiről nekem nem. Forró
a nyár, nem fogod meg a kezem.
Az utcában mindenki hasonlít
valakire az előző életemből,
legalábbis így látom, így
nem érzem magam
egyedül.
A lakóház,
ahová viszel, nem magas,
alig néhány emelet. Pereg a
papucsodból a homok, szigetek
és várak. Nem érzékeled, hogy elhagysz
valamit. Arcomban az átizzadt inged, szoros-
an követlek, pedig alig bírom a tempód. Kinyitod
az ajtót, belépek. Lenyűgöz a lakás jellegtelensége.
Amikor megfordulok, nem vagy sehol.
Felveszem hát a komódra
helyezett kagylót.
Megszólal
benne
a ten-
ger.
Urbán Andrea (1998-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése