Arcodhoz érnek száraz ágak.
Ahogy haladsz levél s a por
körözve fölrepül utánad.
Hová tartasz? Honnét jöttél?
Ha eltérsz, vajon merre térj el?
Mögötted szintén összeér
az út, ha néha visszanézel.
Ne félj, ha baljós szürkület
fáradt szemedre fátylát bontja.
Egy féltenyérnyi égszelet
az ág hegyén a cél kolompja.
Noha a vég most idegen,
és magadra hagy az utadon,
fészket rak tán a szíveden,
ha megérkeztél, a nyugalom.
Noszlopi Botond (1983-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése