A bizonytalanság, hogy nélkülem álmodnak,
hiába nyújtózkodom, lassan kinőnek engem is.
Gyéren szállonganak az emlékek, a legtöbb
az ágy alá esik. Amikor felébredek, nem tudom felidézni,
hogy hívták az umbriai baba formájú kenyeret,
amit húsvétkor, maradék tésztából gyúrnak az anyák.
Egymás mellé rakosgatom a konyhában a törött porceláncsészék
füleit. A gézen a kékek csak majdnem ugyanolyanok, a fehérek
elütnek egymástól.
Mi lesz, ha majd egyszer mi is.
Ki fog emlékezni közülünk, hogy melyik könyvsor mögé
rejtettük a szilánkokat.
Nagy Tímea (1985-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése