A szív? A gyomor? Csak a vízvezeték.
Hajnali fél három. A fényszennyezés
sápadt sávja dereng a toronyházak közt
a látóhatáron. Fölötte keskeny
szelet égbolt. Mint frissen feltárt
bányaüregben az ércrögök, fakó csillagok
ragyognak. Az éjszaka elnyeli a percek
csillesorát; az éveket. És mind lent marad
a mélyben örökre. A múlt leszakad,
mint egy bányató meredek öble.
Hűvös víz. Pár mozdulat. Kezek.
Arra gondolsz, vágyakozva és lemondással
teli, ami előtted már alászállt.
És hirtelen felismered — néhány kezdetleges
szót, egy gyerekruhát —, hogy ez volt az életed.
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése