Páracseppek gurulnak az üvegen.
Megkarcol a novemberi levegő.
Jégvirágokkal telik fel a tüdő.
Ismét a forró tenyér, a puha kar:
magához húz, besötétít, eltakar.
Ismét ez a lenémított nyugalom.
Fénycsík szüremkedik át a hajadon.
Szűkül a rés, melegít a könnyűség.
Belélegzem kilégzésed sűrűjét.
Zárul a héj, terpeszkedik a sötét.
Ásít a nap, visszacsukja a szemét.
Fekete Richárd (1986-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése