mikor öblösen mélyzöldek
a spaletták, és támaszkodj
kiszáradtan a falnak, nézve
a villanó kékséget, mely
szemedben szilánkokra bomlik,
ahogy darabjai lüktetnek, éget,
nézz magad mellé; mintha
matrac volna a pad, nézd
a lepattogzó festéket. Nem
tudod, hogy az előtted nyúló
parton majd mihez kezdj. Ismeretlenek
járkálnak előtted, s nem messze
tőled áll egy pingpongasztal, amin
langyosan átlátszó, gyors
mozgásaival siklik át a teli fény.
Kerber Balázs (1990-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése