felbolydult a város,
a színes őszbe
egy szellőnyi tavasz keveredett.
A csoda piros kalapban érkezett,
s ahogy belépett a kávézóba,
kalapját egy kávéskanálra akasztotta,
kabátjával felkavarta a csendet.
A csoda piros kalapban érkezett,
elüldögélt ott egész délelőtt,
várta, mikor ér el a napsugár
szalvétájáig.
A csoda piros kalapja,
a konyhából kifelé fújó huzatban,
ingott jobbra-balra,
mérte az időt, számolta a szívdobogást,
húzta egyre közelebb a napot.
És ahogy a nap megnyalta szalvétáját,
a csoda felpattant helyéről,
kabátja szárnyakká változott,
és kirepült a kávézó nyitva felejtett ajtaján.
És fent, a város felett,
a csoda piros kalapos madara
egy napból született másik madárral találkozott,
és összecsókolóztak
egy bérház tetején.
És a kémények orgonajátékba kezdtek,
a verebek és galambok köréjük sereglettek,
és repültek magasba a piros kalapok –
mert élni jó, de szeretni még jobb!
Pál Dániel Levente (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése