fiskur og fólk dræpist ef það æti hann.
Everything not saved will be lost (Nintendo)
az erkélyre,
hogy elengedjem őket,
óvatosan és káromkodva,
némileg ügyetlenül,
pókokat, katicákat, pillangókat,
viszonylag értelmesnek
és teljesen értelmetlennek látszó élőlények
egész apró hadát,
télen és nyáron
fáradhatatlanul, viszem és viszem –
kivéve a poloskákat.
A poloskákat megfogom
egy zsebkendővel,
a vécébe dobom és lehúzom,
szintén fáradhatatlanul,
szintén mindig,
télen vagy nyáron pláne.
Nem tudom, miért alakult így,
viszont ennek egyenes következménye,
hogy azokra a bogarakra,
amiket megmentettem,
akik azóta boldogan kempingeznek az erkélyünkön,
vagy elindultak világot látni,
nekem köszönhető friss szabadságukban
rájuk soha többé nem gondolok,
ellentétben azokkal a poloskákkal
amiket ezen a halálos vízicsúszdán
küldtem magam elé a másvilágra,
és most ott várnak
egy ragyogó, mennyei plafonon
szomorúan és gusztustalanul,
mert azokra folyton.
És ezt sem tudom, miért alakult így.
Igyekszem az együttérzést
egészséges keretek között gyakorolni,
eleve határokat szabni
a rovarokkal kapcsolatos indulataimnak,
és ma már amúgy is csak egészen ritkán érzem úgy,
hogy egy vizes rongyba csavarva
csúszok lefelé
egy fekete csőben
fuldokolva.
Bár néha igen.
Néha, amikor az őszinteségbe,
vagy még inkább
az őszinteség látszatába próbálok
elbújni,
ahogy a hegyek az őszbe,
az ősz a versekbe,
az idő a mosatlanba,
ahogy abban a rossz, nagyon rossz filmben
a főhős az atomrobbanás elől
a hűtőszekrénybe,
bár tudnám, mi elől.
De hát még most is úgy nézem az életem,
mint egy tízéves a kínosan hosszú szexjelenetet a tévén,
a nagyszülei között ülve.
Úgy tűnik, ennyi, úgy tűnik, nincs más esélyem,
mint adathordozónak lenni,
vinni a múltat a jövő felé,
öncélúan
regisztrálni a napok ezreit, tízezreit,
nincs más feladat, amire alkalmas lennék,
mint felmutatni ezt a rejtélyt,
magamat,
ezt a pikkelyes, diszfunkcionális,
néma adathordozót,
a rácsirizelt, hófehér,
hibátlan bundában feszítve,
egyenesen egy tengerből, ami nincs,
egyenesen egy érzésből,
ami maga a szabadság,
ha a szabadság egy strandcsúszda karácsony éjjel.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése