ez a tompulás rég elkezdődhetett
alantasan és sanda vigyorral
várt rám ez a tompulás
leselkedett rám valahol a huszonharmadik vagy huszonnegyedik
születésnapom szomszédságában
hunyorgott egy ribizlibokor levelei között
nem azért várt
nem megölni és nem szembeköpni várt
csak a rémületemre várt
a szembenézésünkből kirobbanó
mint téridő-vulkánból
egyszerre kirobbanó és kiömlő rémületemre
csak arra várt a rémületemre mely szétterül
és mindenen kívülre helyez engem
majd egyre lassabban türemkedik ki
aztán úgy tesz mintha
betakarna és elaltatna
ahogy a forró rémület kihül
az időtlenség nulla Kelvinén
belassul a zene
mint egy rossz juharszirup-filmben
a főhős pedig megért valamit
nem valami túl bonyolultat
nem is túl fontosat
de valami túl nagyot ahhoz hogy átfoghassa
és akkor a forró rémület latyakos kronofóbiává dermed arcán
félek az időtől
az időtől melyben tompulnak anyám szavai
az időtől melyben szembenézek anyám szavainak tompulásával
az időtől melyben nincs következménye ennek a szembenézésnek
az időtől melyben tovább telik az idő
és nem áll meg soha
az időtől melyben félni fogok az időtől mely soha nem fog megállni
az időtől melyben belepirosodom a naplementébe
és nem félek az időtől mely nem fog soha megállni
de legalább ennyire félek
az időtől mely esetleg egyszer megállhat
és mézeskalácsbörtönöm lesz ez a szembenézés
a szembenézés anyám szavainak tompulásával
ez a szembenézés
amely nem várt semmit csak látni engem
a rémületem
megtörténni tekintetemben a téridőszakadást
majd a tétova pillanatot
melyben vacillálok
hogy elnézzek vagy menjek oda hozzá
de anyám szavainak a tompulása
meglódul a csendben
és suhanó léptekkel
eltűnik a ribizlibokor ágai mögött
a ribizlibokor ágai mögött
amit tizenötéve kiástak
ami tizenötéve nem is létezik már
Komán Attila (1997-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése