reszket az ősz isteni sóhaja és a
fűszálakat is betakarja
nézd milyen méltósággal
vetkőzik le a fa
kopasz ágait az égre nyújtja
mint egy rozsdás furulya
örökké ugyanazt a nótát fújja
és nem tudja kihez kellene fohászkodnia
korai volna még havaznia
ez a tavasz ravatala
és megáll a szél csönd ül a gallyra
mint egy vörös párna minden
avarkupacban fejét mélyebbre
hajtja a törzs ölén a legvékonyabb
sugarakat szorítja magához az éjszaka.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése