Akartam írni a háborúról, azért jöttem, hogy arról írjak, de
valami folyton közbejött, elvonta a figyelmem, nem lehet így
élni, egyszerűen minden érdekes, mindenki nyaral, nősül,
kutyát vesz, lovat, töltött káposztát főz, betaggeli a fagyizót,
két csillagra értékeli a tengert, látszólag minden fontos,
fontosabb, mint a háború, ezért is akartam írni a háborúról,
azért jöttem, hogy arról írjak, de megkérdezték, jártam-e
a fronton, én meg azt mondtam, hogy nem jártam, azért
mondtam ezt, mert nem jártam, erre azt mondták, akkor miért
akarok róla írni, én meg nem tudtam, mit feleljek, hogy oké, én
nem ragaszkodom hozzá, tényleg nem, tudok én másról is, csak
valahogy oldják meg akkor, hogy múljon már el ez a három éve
tartó sírhatnék, szűnjön meg, szűnjön meg, egy szót se fogok
írni róla, csak tűnjön el, mert abban bíztam, ha írok róla, talán
eltűnik, emiatt akartam írni a háborúról, azért jöttem, hogy
arról írjak, csatlakozzak a háborús versek általam rég kihaltnak
hitt, kissé ócska nagy hagyományához, persze, olyan drámai
mélység, mint egy válltöméses kosztüm, a halottak meg halkan
beszélgessenek a sötétben az arcukat birizgáló fűvel, féltem
is, hogy elrontom a hangulatot, a közönség kedvét, azt nem
szabad, viselkedjünk, vacsora közben ne hozzuk szóba, az égő
világot támasszuk az esernyőtartó mellé, a halál meg törölje
meg a lábát, mert kidobatom, köszönöm, igen, pont emiatt a
lehetetlen ügyetlenkedés miatt akartam írni a háborúról, azért
jöttem, hogy arról írjak kvázi, itt, bárhol, nem tudom, hol, hol
lehet egyáltalán írni róla, egy nagy sötétlő erdőbe jutottam az
egésszel, váratlanul elvesztek tőle a szerepeimhez járó mondatok,
ezen görcsöltem félálomban a fázó, autókkal szabdalt tájban,
egér a lyukban, napokat ültem egy bedeszkázott kilátóban,
néha szelfiztem egyet, hogy úgy tűnjön, tudom, hol vagyok,
nem tudtam, hol fogok írni róla, gondoltam, majd valahol, mert
valamit kell, mondani kéne, kellett volna, akartam, a maradék
becsület miatt akartam írni a háborúról, azért jöttem, hogy
arról írjak, csakis arról, de mit, mi az, hogy háború, mi az, hogy
becsület, Úristen, nem tudom, tényleg nem, én csak egy, és
akkor hirtelen esni kezdett a hó.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése