Volt egy ház, amelyben
most néhány hónappal
előbb lehetne. Kezemben
félig megpakolt dobozokban
emlékdarabok,
s már azt is tudom,
hogy indulnék, de
közém ékelődnek
akaratlan mozdulatok.
A közelgő évek,
mint egy lejtő,
ami bármilyen szemszögből
is nézve, behatárolhatatlan,
nem látni a végét.
Körülötte letaposott pipacsok,
félig nyiladozó napraforgók,
átmenet nélküli
traktorok zakatoló moraja.
Visszafele néznél.
Lépteid helyén
megfáradt falevelek
sprintelnek.
Már az elején
is tudtam,
hogy nincs elég hely
a farmerzsebbe gyömöszölt időnek.
Ami eljöhetne,
azt már rég kiszorítjaegy be nem fejezett
gondolat.
2.
Örök életemben
két esemény befolyásolt.
Az öregedés, valamint
a lokalizálhatóság.
Néha saját magunkhoz
is GPS kell.
Kifeszíteném őket,
de a ráció mögött
csak pár elmosódó körvonal,
kontúrvonalak.
Mélyebbre kellene
ásni magunkban.
Még a vakond túrásától
is mélyebbre.
Ez is csak egy elcsépelt
Közlésvágy a nyelvcsapon.
Vulvák és falloszok.
Nem (lehet) ilyen
konkrét minden.
Azt mondják, ahol
egy ajtó bezárul,
egy másik…
Közhely.
A kulcslyukon belátni
egészen gyerekkorodig.
Szavak mögött
távoli kondulás.
Izmok gyanútlan rángása,fáziskiesés,
jelzők indokolatlan halmozása.
Eljátsszuk mindennap,
ki tudja jobban
kicselezni az életet.
3.
A víz
a megtisztulás szimbolikája,
de erőtlen, hogy kimossa
a megtapadt rétegeket.
Határaimat,
Mint egy paralelepipedon sarkait
átlépem.
Nem érdekel,
mi szabályos
vagy merőleges.
A harmincas éveimbe
lépve a lét mögötti
egzisztencia is
beárad a pórusokon.
Először csak komótosan hullámzik,
majd dagályként vájatokat
hoz létre az elme
be nem töltött
hasadékaiban is.
Egy mozdulatok
nélküli pantomim.
Impresszív.
Néha a sebek
begyógyulnak a szövegben.
A beengedés mindig
résnyire nyitott.
Régebben a szavaknak
nem volt határuk,
most a torkomon akadtak
Föltorlódnak, majd
bizonyos időközökben,
kilökődnek a megszólalás
keresztmetszetében.
Katona Nikolas (1993-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése