a fenyőfa árnyékára,
a kerti rozsdás, öreg kannámra.
Az utcaajtónk élénkzöld színére,
a pótkerekes biciklimre,
a vastag, vörös konyhai szőnyegre.
Emlékszem az udvarunkra,
a régi tölgyfa padokra
és a nagy faasztalra.
A szálkás, fehér sámlira,
az orgona virágjára,
a tetőről függő sárga-kék hintámra.
A hátsókerti fóliára,
a benne lévő forróságra
és a zöldségek üde illatára.
A virágföldes zsákokon
fekve elfogyasztott Medve sajtra.
A mosott ruhák közötti fogócskára
és a szűrővel való lepkefogásra.
A meggy, szilva és a szeder szedésére,
a frissen sült kalácsra,
na meg a fütyülős nyalókákra.
Emlékszem a színes levélkupacokra,
a sárkányreptetésre,
a lila, folyton sáros gumicsizmámra,
a szivárványos esőkabátomra.
A puha, kötött pulóverekre,
a meleg teásbögrékre
és persze az éves tökfaragásra.
Emlékszem a gyerekkori legjobb barátomra,
a fekete labrador kiskutyámra.
Az örökösen újságot olvasó nagypapámra,az általa készített szalonnás kifl is katonákra
és a vele való sakkozásra.
Emlékszem édesanyám fehér-zöld kockás kötényére,
az utcai lámpák fényében szállingózó hóra
és a másnapi hóembergyúrásra.
A kályha melegére,
a rajta lévő szárított narancsokra.
A menóra pompázatos fényeire
és az akkor még meglévő karácsonyi hangulatra.
Emlékszem a felhőbe rajzolásra
és az éjjeli csillaglesésre.
A harmatos fűben való gyors futásra.
A teapartikra
és a kutyákkal alvásra.
Emlékszem a krétákkal gyártott vidám rajzokra,
a mókás ugróiskolákra.
A sok sárpitére
és a gyönyörűen hímzett csipketerítőre.
A savanyú befőttre
és a jó húslevesre.
Emlékszem a sok elbűvölő színre,
a gondok nélküli szép életre.
Emlékszem.
Emlékszem a kacajomra,
mikor még gyermek voltam,
és nem unalmas tökfej.
Vagyis felnőtt.
Seres Rebeka (1998-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése