fáradt lámpacsutkát is túlragyogja a hold
félbe van törve de így is eltakarja a napot
és kürtjével fújnak éjszaka takarodót
ha ezer kereke volna de most nem
dübörög a göncöl-szekér
alatta egyetlen sötét porszem
forog de már egészen eltörpült a földkerekség
erről a mindig égő sárga kanócról
az asztallapját betakarta a sercegés
gondolom messzebb valahol
egy másik este is föltárja keresztmetszetét
és olyan mint amikor szirmát tárja ki az épp
csak virágzó bánatos lila nárcisz
de máskor úgy képzelem el hogy ott jég
van és esténként tükrére szakad le az aurora borealis.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése