és mondom én, hogy igen, úgy kezdődött
Látta az Isten, hogy ez jó, fölsóhajt,
foltok nagy égi tüdején, felhő, köd
Köhög, szív széleit felköszörüli
Nézi, látja azt, amit elfelejtett
mint ki véletlen másét hazaviszi
múltat lop ő (mint nőt, ha elszeretnek)
Csecsemők, kik mindig ölben lehetnek
gazdáik e háromnegyed szonettnek
Istenek, ők azok,és még minden más is
Ó, hát már szóljon ez is inkább Rólad
mert Te élsz, él most bája minden szónak,
de a jelen most épp nem aktuális
Kovács Kristóf (1993-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése