Újra a fák suhogása
ébreszt, a reggeli fény
lombfüggöny szűrte mása
feldereng az ágy szegletén,
egy galamb szárnycsapása,
árnya, meg-megrebben a lég,
sercen cigarettád, mázsa
súly fölöttem az égi kék,
s mégis oly áttetsző, nem fed el.
Ma halászok jajszavára ébredtem fel.
Kettő
Még a reggel illata, fénye
érint meg, a formák s a szinek
játéka, tárgyaim, s mily kénye
kelteget épp e semminek;
az ablaktáblák tetőzte fényt
bámulom, utcát, háztetőket,
nyugodt vagyok, felejtem őket,
mint aki most szennyes ruhaként
istenét magára öltözi,
s szolgál, ha uralkodni fáradt;
mint a kertész, aki kiszáradt
fáit is makacsul öntözi.
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése