szemekkel, életben tartani a szobamély csendben, gerinc melletti
izmaid helyett könyvek gerincét simítva, egy hangot, ami csak
a fejemben szól, de valóságosabb a szájnál, ami a fülemre tapad,
enni kér, életben tartani, ami előbb kezdett beszélni, mint én
magam, ami velem van még álmomban is, egy hangot, ami
megnevez, elhatárol, mégis az egyetlen, amin meg tudok szólalni,
életben tartani azt, ami a saját ellenségemmé tesz, de nélküle csak
a véráram zúgása marad, két madár búcsúröptének íve a hajnali
égen, egy levél útja a lombketrectől a talajig és a földbe, életben
tartani, miért is akarom.
Sirokai Mátyás (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése