alatt, és te leszorítod a szemedet, én nyugalmat simítok
a szarkalábaidba. Látod, itt ez a lánc, majd az árnyéka
az ülésbe nyom. Sosem gondoltam volna, hogy jobban
fogok félni, mint te valaha, mikor lejár a menetidő,
belőled pedig eltűnik a tériszony, és vele együtt én is
Keller Ilka (1995-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése