Csodát éltünk a folyó folyt folydogált
magával vitte a csobogást néma vitorlások szemeit
Átreszkettem több éjszakát mindenki mindent
szemünkre hányt
hordta-fújta - télben a nyarat hófúvásban a lángokat
hazug szélcsendet a sérülékeny csigaházakat - szavaidat
megunt-alak
mint befagyott tutajok a vízformák váltakozásait
kalandjaid öblében futóbolondok ültek
Szemed gyóntató megrepedt tüskés gesztenye
prédikált víz boros pohár keresztfeszülete
imáim imák por-por gyanánt
hát elveszítettük egymást - hiányod csigaház
tél a nyárban lángok a hófúvásban
behegedt sebeim hínároskarmolás
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Turi Tímea: Két levél
„Néha egy-egy arcban meglátom, milyen voltál, amikor még nem ismertelek. Igyekszem őket nem bámulni, de nehéz. Mintha meglesném azt, amihez ...
-
Talán ez az első emlékem, az élénksárga szúrás, hirtelen öröm, aztán döbbenet, ahogy megláttam a babakocsiból, velem szinte egy magasságban...
-
Dehát direkt figyeltem, hogy a kedvenced legyen… a kávésbögre, amit tegnap törtem el. Azért kiabáltam a boltban, hogy téged nézzen mindenki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése