mint ahol elaludt.
Álmaira nem emlékszik,
bár létüket nem tagadja.
Ami tényleg volt, nevezzük életnek,
beégett egy fényérzékeny diáiba.
A kikötő helyett állomások,
a jetlag puha szédülete,
és a gyerekek boldogsága mindenek felett,
hogy nekik talán majd sikerül.
Nem kötődni semmihez,
csak az úthoz, ami sorba rendezi
emlékezetében a képeket.
Az albumot senki sem láthatja.
Ughy Szabina (1985-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése