a napernyők, az ereszek alatt.
Hűségesen nevelnek fel macskát,
kutyát, pedig az istállóban
még nem is jártak. Nem látták
letakart, alvó lovainkat.
Zsebükben kulcscsomó,
avar, homokbánya,
mégis félnek tőlünk. Úgy
gondolnak ránk, ahogyan
mi a hamutálakra. A hűtőben
alszanak, és a mosogatóban
ébrednek. Nincsenek álmaik.
Csak a szappanbuborékok.
Én ismerem őket. Tudom, a tükör
előtt sokáig állnak meztelen.
Bajtai András (1983-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése