a kiürült vázak zörgését, hangjuk még az ünnepi
nagytakarítások után is velünk él, mert senkinek
nem volt kedve benyúlni a polcok alá, a szekrények
mögötti szűk résekbe, vagy lépésrôl lépésre haladva
föltárni magunkban az okokat, hogy hogyan lehetett
valami köztünk egyszerre ilyen rugalmas és merev,
félálomban rálépsz, halk roppanással beszakad
a páncél, és mint langyos, színtelen váladék, kifolyik
a felismerés, hogy valóban ilyen banálisan egyszerű,
ilyen könnyû akaratlanul összetörni bármit,
és ha ezen kívül tényleg mindent túlél, mostantól
veszélyesebb vagy a legmakacsabb sugárszennyezésnél,
mert amit hátrahagytunk, több mint radioaktív táj,
ízek és a potrohok kiszáradt tömlői, szelvények
kibelezett karosszériái.
Závada Péter (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése