Simon Márton: Magára gondol

Már csak azt az autópályát szeretné, az üres,
éjféli utat, tág horizontot, a tériszonyt fölfelé,
már csak ezt az évet, iránytalan vágyakkal,
kihalt utcák negyvenfokos betonját, csak az üres
poharat az asztalon és a szétfolyt tejet mellette,
a fehér éjszakává változó nappalokat, már csak
a széttúrt ágyról álmában lelógó kezét, emlékként
őrizgetett halott öngyújtóit, csak álmos pillantásait,
földre dobált ruháit, amik ugyanúgy üresek,
mint a táskába csomagoltak, mégis;
már csak azt az éjszakai sportpályát, csődbe ment
boltok kirakatát, sötét, kiürített lakások súlyát,
csak az érzést, hogy mint az ég, valójában
semmire se jó, egy trambulin alatt
a kiszáradt medencét, egy -egy kidobott
szájfényt, karkötőt, kiürült parfümöt,
az illatát, mindenének az illatát, csak azt,
hogy érdekesen kell, mondani, hogy fáj,
különben ki törődne vele – - –
csak a vissza nem váltható üvegeket, a lufikat,
kiégett égőket, az óvszereket, üres képernyőket,
egy hajnali parkot, csak valami ízt,
mint ébredés után. Csak mint a fuldokló,
tüdejében sós vízzel, a felszínbe, a végtelen,
közönyös ürességbe, kapaszkodni.

(dalok a magasfüldszintről)


Már csak azt az autópályát szeretné,
az üres, éjféli utat, tág horizontot,
a tériszonyt fölfelé, már csak ezt
az évet, iránytalan vágyakkal, kihalt
utcák negyvenfokos betonját, csak
az üres poharat az asztalon és a szétfolyt
tejet mellette, a fehér éjszakává változó
nappalokat, már csak üres száját, álmában
ágyról lelógó kezét, emlékként őrizgetett
halott öngyújtóit, már csak üres felpillantásait,
földre dobált ruháit, amikben ugyanúgy
nincs semmi, mint a táskába csomagoltakban, mégis;
már csak azt az éjszakai sportpályát,
bezárt boltokat, sötét, üres lakások
súlyát, csak az érzést, hogy mint az ég,
valójában semmire se jó,
csak a kidobott szájfényt, karkötőt,
csak a kiürült parfümöt, az illatát,
mindenének az illatát, azt, hogy
érdekesen kell, mondani, hogy fáj,
különben ki törődne vele - - -
csak a nem visszaváltható üvegeket,
a lufikat, kidobott égőket, üres képernyőket,
csak a vízre gondolni, vagy arra, hogy
végül is miért mindig a vízre, a közönyös,
békétlen, ürességre gondolsz.

 (Mozgó világ 2007 november)

Simon Márton (1984-)