sértődékeny kisfiú.
Hatalmas, hideg síkvidék a szem mögött.
Azon a koratavaszi estén dőlt el a kisvárosban
minden. Mint leomlásra ítélt ház fala.
A fekete golyó, mikor a zöld
posztón gurult, a füstös, sötét helyen.
Lomha jazz szólt, legmélyén dübörgő zúgás.
És akkor legalább milliárdszor
milliárd sejtetek is összecsattant.
Hirtelen Ady jutott eszembe,
de nem Endre, ez csak egy
becenév volt ott, néhány fonéma
véletlen összekoccanása,
néhány egész más felé mutató jel,
semmi súlya az egésznek,
mikor azzal a bosszúhímmel
ott, a Casino hideg kövén táncoltál.
De azt hiszem, akkor dőlt el egy dilemma.
És én csak mosolyogtam,
hogy azt hiszed, már nem
velem vagy. És tévedtem.
Aztán újra tévedtem, mikor te
már régen rájöttél tévedésedre,
és harmadszor is, és ki tudja,
még hányszor, és mióta nem tudjuk
szinkronba hozni tévedéseink.
Csak a hideg mező nő mögöttünk.
És én nem tudom, ki kivel van.
Toroczkay András (1981-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése