Weisz Dorka: Szökés

Eleinte főleg csak az változott, hogy melyik
buszon sírok a pszichológustól hazafelé.
Szerencsére a csúcsra járatott,
modern kori hormonkezelések megengedik,
hogy a lehető legváratlanabb pillanatokban,
rémült kisgyerekek gyűrűjében is
olyan önazonos maradhassak,
amennyire azt csak egy nőnek nézik el.

Szándékosan nyitott szájjal ásítok,
roppant udvariatlanul, a hányásszag ellenére.
Nem erre kondicionáltak, a Hold utcánál
már fel kellett volna támadnia a vad,
felszabadítóan megszokott önvádnak,
de inkább a kamaszlányt figyelem szemben.
A hátizsákja nagyobb, mint ő.
Összecsomagolta, amije csak van,
és mostantól teljes jogot formál önmagára.
Meg akarom mondani neki, hogy ezt szabad,
hogy nem mindig lehet, de mindig szabad.

Évekkel ezelőtt csomagoltam össze mindent.
Amit alkottam, amit szereztem és amit kaptam.
Mi, akik már évek óta az ajtóban állunk,
attól félünk, hogy olyan lesz kilépni rajta,
mintha levágnának az űrhajóról,
és a rémület csak azzal a felismeréssel tűnik el,
hogy másokkal ellentétben mi eleve
sosem voltunk igazán hozzákötve.
Akinek nincs hova visszatérnie,
az kívül keresi a stabilitást.
Sokáig kell nézni ezt az élet méretű hátizsákot,
mire leesik, hogy élni lehet belőle. 

Weisz Dorka(1996-)