hűvösek az éjszakák mintha milliárd
égi hangya feddhetetlen szorgalmát
irigyelné meg a koromfekete erkélykorlát
a csillagdúc alatt csöndes roppanások jászla
apró ingásokból áll össze a vas mozdulatlansága
a magasság egy-egy fölfénylő villanása
fényt szitál a sötétség poharába lassan leszakad a hold
a fák tekebábui roppanó törzzsel kerülgetik
a mélabús acélgolyót
most kéne megmérni a gyökerek súlyát
ahogy sárga homlokuk alá dúcolják
az esti űrodüsszeiát
míg föl nem sejlik az első őszi ág
amin a lomb geometriája összeállt
hogy fejünk fölé karcolja a nap körvonalát.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése