el kéne végre felejtenem
azt a pravoszláv papot
onnan a reptérről
csak nézni a piros fényt
éjjel a tengeren
ülni a mólón barna
szoknyában és
mosolyogni a görög
fiúk megjegyzésein
(nem tudva görögül)
akik bámulják a melleimet
meg a szőke hajamat
hosszúszempillájúak
és valami fura édeskés
illat lengi körül őket
vagy egyszerűen csak
sétálni citromsárga lepkékkel
a fejem körül
(és létezik)
és fényképezni a pálmafákat…
most épp azon töprengek
vegyek-e néked olyan
tekergetős bigyót
ami ott van minden görög
pasi kezében, hogy
te is adonisznak
érezd magad pedig
erre neked aztán
tényleg nincsen semmi
szükséged
ruha nélkül kéne szaladgálnom
a házak közötti
szűk utcákon
rádobni a bikinifelsőt
egy lilavirágos erkélyre
és most is hússzor olvasom el
az esemesed és szorítom
a hülye telefont, mert
hiányzol, és mert tudod
hogy úgyis mindig és csak te
és viszek neked haza
napfényt befőttesüvegben
meg kagylókat-csigákat
papírzsepiben és tengervizet
a hajamban, hogy ha
te is itt leszel, mindenről
én jussak majd eszedbe.
Horváth Krisztina (1986-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése