a régi megkopott gyalogátkelőt.
Újra telefonálni akartál
a fülkéből, amit rég eltávolítottak.
Búcsúcsókot adtál volna,
de nem jelent meg a múzsa.
Felakartad mutatni a bérleted,
de a buszt réges-rég lekésted.
Nekitámasztod a hátad
a falnak, hátha múlik a fájdalom.
Ütött-kopott táskádért
neked kell holnap is lehajolni.
A tarisznyában hangosan
tátong a feneketlenség.
A kevés elemózsiát nemrég
osztottad be, de már elfogyott.
Hogy szívedben mit hordozol,
az már senkit nem érdekel.
Horváth Szabolcs (1990-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése