előkerülnek a parkettán gyűlnek össze apró
fájdalompontok emlékeztetnek anyámra
a tűhegyek gyűszű híján beleállnak
az ujjaimba ugyanolyan zölden ahogy
lehullottak felbukkannak a legváratlanabb
pillanatokban gondolok majd
törökülésre szétguruló higanygömbökre
a karácsonyfa ágai között arra ahogy naponta
egyszer a varrós dobozban felkapcsolja
a villanyt ahogy bebújok a kanapé alá
a szövetből száll a por és nem sírok csak
a szemembe gyűlik az egész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése