a világosság ülteti ölébe a napot
és lázasan szitálni kezd az aranypor
ami fényesre vonja a sárga kalapot
az eresz fölött sovány galambok
zörögnek mindegyiken hiányos a toll
míg rendbe szedi magát az apró csatasor
ami éled imitálja a haldoklót
a rebbenésre vágyok
hogy a kínos zajban valami fölemelkedik
hirtelen szürke színt ölt az aranyszínű távol
és az ébredésnek is beesteledik
a sötétben újra az ég ölébe bújva kigyullad
az ezüstszínű sarkcsillag köré az éj
még ezer fénycsóvát fújhat és őrlángjaként
lobognak a mindenséget átölelő sírboltnak
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése