horizonton, megérkezésnyi félreértésből
árnyékot vet a nap, ahogy a küllői közt,
egy vet a nap, ahogy a küllői közt,
egy véletlen kellős közepén torpanna meg,
onnantól a szél csinálja, amit mindjárt én is
így fogok, feltűnően, hogy beilleszthető-e
nagyobb rendszerekbe, hanem a galambraj
a deltoidok hátterében és viszont, szinte
előre megbeszélték, három napernyőt
bordó körvonalakká.
Vagy csak hagyni, hogy a feltorlódás
ugyanazt, mióta mindenki ugyanazt
álmodta volna, gond nélkül, jelentősen, flórája
és faunája, most a perforáció mentén, vele
együtt egy találkozás a vásznak metszete
mögött, egészen magasan, öngyújtót a fűben.
De a legjobb, hogy a lényegtől elvonatkoztatva,
az amúgy üres padokon létrejön, ahol és ahol,
és van köze hozzá, mind közül, akkor
sárkányt eregetnek.
Fémszagunk van a hinta után,
viszi a szél a szívószálakat,
ilyen egy felhőszakadás előtti séta,
a játszótér szélén négyemeletes hullámok
állnak mozdulatlanul, a távolból errefelé
sodródik egy partok nélküli tenger.
Ha elég erős vagy, akkor azt csinálok veled, amit akarok.
Addig azt csinálsz velem, amit akarsz.
Az ujjaimmal útvonalakat a fejbőrödön,
legfontosabb izmaink között
egy kolibri szárnyfesztávolsága.
Valahol összenyitnak két lakást,
felhőkben csempészik a lítiumot tengerről tengerre,
valaki a sínek felé indul, hogy megtapsolja a sötétséget,
valahonnan hárman közelítenek:
egy kutya, egy ember és egy ember.
Körbevezetlek a tájon, gyere, bemutatlak a fáknak.
(Dolgok C-hez)
Dékány Dávid (1988-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése