megint túl korán riadtam fel
hogy visszafekszem ha kell
de nem tudok aludni hajnaltájban
fogakat kerestem ebben a vékony szájban
nyomát valami vékony csillagragyogásnak
ami kettéharapná a sötétséget
a fénymorzsák alagutakat ástak
az éjbe én persze nem láttam hol nyílna
belőlük kijárat csak hogy a szép ezüst inda
ismét megszakad a végtelen áramlásban
hogy bordó szélével a hajnali égre
szaladhatott le a hold szájfénye
ránéztem az enyémre cserepes és törött
a negyedkosárnyi holdban úgy feküdt az
éjszaka mint egy újszülött.
Murányi Zita (1982-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése