a Szabadság hídon mentem át
néztem az aranyló lámpasort
miféle sejtrács őrzi a lélek ágbogát
és miféle spirálkulcs nyitja vágyaink
örökre változó rendszerét
amely torzul megújul s elkopik megint
és mintha összeállna úgy hull egyszerre szét
és miféle kombinációra lép a lábunk
és miféle kód a sejtelem
hogy minden mögött egy gyermeket találunk
sem felnőni sem játszani nem engedem
a Szabadság hídon mentem át
most előttem áll az a kisgyerek
“azért vagyunk hogy mindent megjegyezzünk
és végül elfelejtsenek”
lesz-e még arcunk mikor a négy lovas majd
előlép a virradatból
vajon a dobozba gyűjtött aludttejfogakban
szunnyad-e még az aranykor
vajon ha a látás visszatalált
visszatalál-e a lélek
és hozza vagy elviszi majd a halált
és mi az amit örökre járni remélek
pedig úgy gyorsul most bennem
mint ami rövid sprint után
a célvonalon túl mint a rövidtávfutó
lelassul és megáll
Babiczky Tibor (1980-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése