éjszakánként megszöktem,
és visszajártam a kertbe. Hogy
térképek nélkül barangoltam
be a várost: a szűk tereket
és a néma parkokat. Szerettem
volna, ha tudod, hogy sálam
a térdemig ér, de sokak szerint
még mindig nem elég hosszú.
El akartam mondani, hogy
időm lejárt, és ez már a visszaút.
Ez a kövekkel és kavicsokkal
teleszórt szűk folyosó, ez a
boldogságnál is hosszabb, fehér
labirintus. Szerettem volna,
ha tudod, hogy nem ilyennek
képzeltem, most mégis indulok:
összegubancolódott ágaikkal ne
találjanak itt még egyszer a fák.
Bajtai András (1983-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése