Néhol, akár karodon az erek, kidudorodik
egy-egy kövület, borostyánba szorult tévhiteid
gyerekkorodból, rózsafüzérből kiesett imák,
alvajárásaid nyoma a parkettán, megalapozatlan,
senkibe bele nem ölelhető félelmeid.
Gerincedből, mintha cipzár nyílna,
száll fel a nyilallás, porckorongjaid
megfiatalodnak, bőröd visszanyeri egykori
víztartalmát, a koszorúerek falaiból felszívódnak
a meszes plakkok, és gurgulázva nevetsz,
mint ötévesen, amikor először láttál
óriáskereket, és az állatkertben
egy orangután az üvegen keresztül a tiédre
tette a tenyerét, aztán vattacukrot ettél,
és sírva aludtál el, mert véget ért ez a vadul
boldog nap, és ennyire vadul boldog már sohasem
leszel, és ebben is igazad volt, az ilyen boldogságot
hamar kinövi az ember, mint az ünneplőruhát.
Rétegesen kell öltözködni, mondtad mindig,
legyen mit levenni, ha izzadsz, és felvenni,
ha fázol. Nézd, mintha ikrek lennénk, nevetsz
gurgulázva, és ámulattal nézed az időt,
amit lehámoztam rólad, mint hagyma burkait,
mint széldzsekit, sálat, polárpulcsit egy
kirándulás végén. Félve simogatod meg,
itt-ott kidudorodik rajta egy-egy kövület,
görcsök az évgyűrűkön, millió éves fosszíliák.
Az idő össze-összerezzen, fázik nélküled. Nézünk
egymásra még egy darabig, de végül meg fogod
sajnálni, ő pedig majd hozzád bújik, átöleli bordáid,
és a köldöködön át visszakúszik a szerveidbe.
A vadon élő orangutánok várható élettartama
harmincöt-negyven év, de fogságban akár
a hatvanat is elérhetik. Az egyik leghíresebb
példány harminckilenc évesen halt meg,
és magával vitte azt a száznegyven szót,
amire jelnyelvvel megtanították. De az egy
másik orangután volt, nem az, amelyik
a tenyeredre tette az övét, bár bizonyára
ő is boldogtalan lehetett. Persze ezt senki sem
tudhatja biztosan. A száznegyven szó közt, amit
tudott, sem a boldogság, sem az idő nem szerepelt.
Szabolcsi Viktória (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése