így, éjféltájt már rajzik a sötét,
meglazulnak a tartó oszlopok,
mert Isten kijjebb csatolja övét,
augusztus fele van, csillaghullás,
kívánj valamit (nézd! ott zuhan egy),
és én bánatosan bámulom, hogy
az a nagy test hova tart, hova megy,
és elképzelem a csillaghullát,
ahogy a kertek alatt vergődik,
ahogy letört, fényes ágaival
nyúlna, szállna vissza a felhőkig,
de végül kileheli maradék
héliumát, léggömbökbe fújja,
majd ráköti kívánságainkat,
s elengedi gyenge csillám-ujja;
messze kerek, fekete bogarak
röpködnek, csillapodnak a fények,
a hátsó teraszról elmerengve
lesöpröm a fehér törmeléket.
Ágoston Csilla (1988-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése