az elmosódott kerítések közt kirajzolódó udvarokat
elképzelem milyen lenne ott élni
kis falvakban egy tanyán ahol kevés az ember
csak mi vagyunk
és egy darabig azt gondolom mindegy
hol élünk amíg vagyunk bárhol jó lehet
most meg már azt hogy mindegy
hol élünk mert nem vagyunk és sehol sem lehet jó
pedig itt is szépek a házak
itt a legszebbek
soha nem akartam máshová menni
jó volt kicsinek lenni az óriások között
most börtön ez a hely
nem jön be fény a lakásba
a belső udvaron csak beton vesz körül
innen nem látni fákat madarat
még az időt sem
ha kinézek az ablakon ugyanolyan a délután mint a reggel
és mégis az a napi öt perc amikor éppen úgy esik a fény
hogy egy kis sávban beszűrődik
elég ahhoz hogy életben tartson két növényt
a harmadikat rólad nevezem el
György Alida (1995-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése