Mihez kezdjek az árván fehérlő párnával mellettem?
És a papucsoddal, ami itt vár üresen?
Néha belebújok és lomhán csoszogok egy kört a lakásban, mintha beléd bújnék.
Mihez kezdjek ezzel a fickóval?
Kérdeztem a kocsmában, amikor megismertelek, hiszen te katona vagy, kopasz, szép testű, igaz vicces is, de nem az esetem, mondd, mihez kezdjek veled?
Hát, hozzád mentem feleségül.
Mihez kezdjek egy gyerekkel?
És mihez kezdjek gyerek nélkül?
Mindenki lepacsizott már a méhemmel — csak én nem.
Mihez kezdjek a szőrrel a lábamon?
Úgyis visszanő, hiába borotválom.
És mihez kezdjek a szemem sarkában egyre mélyülő kis ráncokkal?
Idővájta boldogságlenyomatok.
A nevetés szánkázott le önfeledten a szemem mellett — miért rejtegetném?
Mihez kezdjek az odaégett oldalassal?
Kikaparom a tepsiből az összes bánatommal együtt és kihajítom.
Majd eszek májkrémes zsemlét, mint régen a fesztiválok másnaptól lüktető reggelein.
Mihez kezdjek a tegnap estéről maradt fél pohár borral?
Magányra szedem, mostanában rendszeresen.
Mihez kezdjek a szamárfüllel a könyvben?
Már nem is értem, miért fontos, amit jelez, elillant a gondolattal észrevétlen.
Mihez kezdjek az eldugult lefolyóval?
Szólni kéne, de kinek?
Mihez kezdjek a tompa hegyű, megrágott végű ceruzával?
Halvány már a papíron a nyoma. Megviselt, nagyapám foga nyoma mélyed a puha fába. Nagyapámé, akit sosem ismertem. Csak a barázdák maradtak, meg a szokás, hogy én is rágom a ceruzát, mikor írok.
Mihezkezdés. Miheztartás. Vége(tt).
Bukovenszki-Nagy Eszter (1987-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése