Levendulaéjben mosdanak a fák
karjaikkal végtelen magasba nyúlnak
görbült asszonyujjaikkal az eget simítják
varázsigét olvasnak a növekvő Holdra.
Álommal hímzett szemhéjak a dunyhák
alattuk egy-egy lélek szunnyad illatag.
Fehér papíron szétfolyó akvarell az Élet.
Fekete felhőkbe törli könnyeit az Isten is.
Csak a Halál zenél zörgő falevélen
Feneketlen kelyhekbe önti perceink.
(Elválás)
Szürke hajnalban eltévedt utcalány a csend.
Szoknyája redőibe rejtvén őrzi titkait.
Éjjel vérvörös rózsát árul a Holdnak,
de virradatra liliom mossa fehérre ujjait.
Az éj fényei néma sötétben
ezüst selyemmel takarják szeretők csókjait.
Ébred a reggel tűzliliommal
Bíbor ölelés árnya nyúlik a falon
Vérvörös titkok csipkefüggönyén át
Búcsúznak egymástól
Szerelmes karok.
(Post scriptum)
Hűvös hiány.
Opálos pára cseppje pereg.
Hangtalan könnyez a tükörben a világ.
Felkavart állóvízbe sírja bánatát.
- Elázott emlékleporelló
végtelen percek gyűjteménye. -
Szárnyaszegett pillanatok maradtak utánad
Kölnid keserű illatát hagytad
post scriptumnak.
Antal Anikó (1981-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése