Olyan lesz, mint az elalvás előtti csend,
olyan, mint amilyen könnyű kimondani dolgokat,
és amilyen nehéz elfelejteni.
Olyan lesz, mint amikor fölöslegesen próbálsz kedves lenni
hozzám,
és én hiába ábrándozom valaki másról,
mert amit akarsz, azt fogod kapni,
de nem lehet semminek csupán egy részét akarni, ezért
ráfázol,
de mielőtt ráfázol, egy kicsit megkönnyebbülsz, hogy amit
akartál, meglett.
Olyan lesz, mint a váratlanul kapott eredmény,
ami mögé felsorakozhat egy halom pótcselekvés, előzmény
gyanánt,
olyan lesz, mint a konokság a hiábavalónak hitt életben,
olyan, mint a felgyűlt indulat.
Olyan lesz, mint az ámulat,
hogy ennyi tisztességtelen tett után még mindig életben
vagyunk,
persze folyamatos rejtőzködésben,
de aki hozzászokott, annak megy, az nem tudja elfelejteni,
ahogyan azt a kevés igaz ölelést sem,
amit tagadni aligha, legfeljebb titkolni lehet.
Olyan lesz, mint a kellő időben befejezett mondat,
ami már nem árt, de még nem is használ senkinek,
mégis mindenki fenyegetést hall belőle.
Olyan, mint a nyugtalanul töltött éjszaka,
a saját magadhoz intézett szavak,
olyan, mint a magasra épített küszöb,
ami jelzi, hogy a próbálkozás arányai nevetségesek.
Takács Nándor (1983-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése