Ajkam a csésze peremére teszem,
oda, ahonnan maga ihatott.
Soha többé nem akarom látni.
Még szép sem volt ma délután,
bár stílusa tagadhatatlan.
Csak néztem, ki ez az idegen ember,
aki belakja otthonom, a testem,
és ezerszer távolabb van,
mint az elmúlt hetek során,
amíg folyton magára gondoltam.
Álmatlan éjszakáiról, Istenről,
a szamojédok szokásairól
és új úti célokról beszél,
hogy magáról ne kelljen.
Bújjon csak a szavak mögé,
bánom is én,
így is látom a lényeget.
Menjen csak Szindbád,
nem kell itt aludnia.
Vajon maga mi elől menekül?
Tudja, titkon abban bízom,
hogy valahol odavész,
s végre örökre szerethetem azt,
akire nem kell várni,
mert mindig is itt volt velem.
Ughy Szabina (1985-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése