És ahogy a nénik,
úgy görbül az összes szombat délután.
A karod köré tekeredik,
lehunyja szemét, mosolyog,
mert tudja, hogy hamarosan
úgyis megreped,
a városra ráfolyik az este,
és te tudni fogod,
hogy múlik a szombatod,
s lobogva jön pökhendi vasárnapod.
A porcukros szél a hajam alá bújik,
a blúzom alá,
pont nálam akar elrejtőzni,
mintha nem üvegből lenne a testem,
mintha gondolataim nem lennének
mind-mind zöldes-fehér üvegből.
És ha mosolygok a szélben,
az mindig annyi port hint mosolyomra,
hogy az rajtam a séta lágy
megjegyzése lesz, és ha ujjadat
finoman végighúzod lelkemen,
rádkenődik az a finom porréteg,
amit egy séta hagyott rajtam,
s ami még ropog a fogaim alatt.
Terék Anna (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése