meg arról a párás buszablakról,
de elegendő indok volt a zaj
már eddig is a hallgatásra.
Itt vagyunk, mutatom végül a faragott kaput,
mintha bármit elárulna rólam.
Dönteni, mindig ez a vége,
amikor még pontos kérdések sincsenek.
Mögöttem egy ajtó lassan csukódni kezd,
bent is csak az van, amit már régről ismerek.
Majd később kitalálom, hogy ezt az egészet
mi helyett értem most félre.
Ughy Szabina (1985-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése