levettük a kacsalábas cipőket,
hátrahagytuk a dagonyázós nyarakat,
és soha többé nem ettünk két gombócnál többet.
most mindent latba vetünk, sorba rendezzük a tragédiákat,
listázzuk a szépeket, a szomorúakat,
nem mondjuk, hogy Isten veled,
azt mondjuk, ugyan már,
nem lehet szakállas.
mintha tudnánk, mit beszélünk, mit teszünk vagy nem teszünk,
pedig csak azt tudjuk,
hogy csinálni kell, valamit, keményen, felszegett fejjel,
mindig elöl, egyedül vagy veletek, utálatos banda,
féltékeny, nárcisztikus csőcselék,
művészek és szakadárok, ostobák és naivak,
lánglelkűek, azaz romantikusok,
azaz maradi, elhasznált amatőrök,
szóval Ti, gyertek velünk,
mert mi levesszük a kacsalábast,
hátrahagyunk mindent,
elkezdjük és befejezzük, azt mondjuk, intelligibilis hatalom,
azt mondjuk, mozdulatlan mozgató,
azt mondjuk, mozdíthatatlan mozgató,
azt mondjuk, kategórikusz,
és cselekszünk, legalábbis azt gondoljuk,
mert mi igenis teszünk, velünk nem csak úgy
megtörténnek a dolgok,
mi küzdelmes, bátor fickók vagyunk,
a srácok vagyunk,
mi vagyunk a banda, a mindig kívülálló különc kör,
az emblematikusak, a karizmatikusak, akiket nem tudsz elfelejteni,
akikbe örökre beleszeretsz, akiknek sikerül tartozni valahová,
akik csak körülírják, kimondani már nem merik,
és nincs is szükségük rá,
mert szabadok, tényleg szabadok,
így hát azt mondják ők, vagyis mi, hogy szevasz, csá, cső, pá,
nem, nem úgy hiszek benne,
és fogd már fel végre, hogy annak ott felettünk
többé nincs hatalma.
Élő Csenge Enikő (1992-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése