szeretteimmel. Megvisel, hogy kérdéseikre
csak hazugságokkal felelhetek. Tanácsaik
nélkül egyre jobban bízom abban, hogy majd,
mint a vadludakat, délre visz az ösztön, bár
igazán nem tudom, hol van az a Dél.
Szavaimat kevésre tartom, pedig ezen a vidéken
még ma is mesélik, a fény úgy lett: csak egy szót
szólt valaki. Én persze beszélhetek, amit akarok,
nem lesz világosság. Idáig jutottam:
néha azt mondom, van kiút, és ettől mintha lenne.
Persze nincs. Ez egyszerűen nem így működik.
Pedig el tudnék szakadni bármitől, jó esetben
egy-két szóval elengedem a fényt is.
Halogatni kéne ezt még, mert például az őszt
megírni könnyű. Olyankor bármihez hasonlítható
bármi. Vagy csak nekem, mindenem. De most
tavasz van. Jó esetben mindig egy kicsit hosszab-
bak lesznek az éjszakák, mint a félelem.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése